Az abortusz nem új keletű jelenség az emberiség történelmében, biztonságos, steril orvosi körülmények között viszont csak a XX-XXI. század óta végzik a nőkön. Az abortuszt már egészen az ősi idők óta alkalmazzák, igaz, akkoriban teljesen más módszerekkel, mint manapság. “Népszerű” magzatelhajtónak számítottak a különböző gyógynövények, az alhas erőteljes nyomása, mindenféle éles tárgyak, amikre nem is gondolnánk. 

Abortusz a modernitás előtt

A modern orvostudomány kialakulása előtt súlyemeléssel, különböző irritatív növények gőzölésével próbáltak eredményt elérni, nem volt ritka, hogy forró vízzel öntötték le a nők hasát, vagy éppen felforrósított kókuszhéjakon kellett feküdniük annak érdekében, hogy magzatukat abortálják. A XIX. században az ún. „pennyroyal tea”, magyarul a csombormenta főzetéből készült ital lett az abortusz legfőbb itala, de a magzatelhajtásba rengeteg nő is belehalt, mert a főzet vagy annak illóolaja már kis mennyiségben is halálos méregnek számított. Hamarosan az egész angolszász világban illegálisnak számított az abortusz, még akkor is, amikor az orvostudomány óriási lépéseket tett előre. Az abortusz legalizációjában a legnagyobb úttörő Margaret Sanger volt, aki az 1920-as, 1930-as évek során elérte, hogy Anglia-szerte születésszabályozási intézetek nyithassanak. Mára az abortusz biztonságos, kórházi környezetben zajlik hazánkban is.

Az abortusz illegális volt.

Ann Lohman abortőr börtöncellájában, 1878

Az abortusz Magyarországon

A terhességmegszakítás Magyarországon legális beavatkozásnak számít, viszont szigorú feltételekhez kötött az elvégzése. A szülészorvos igazolást állít ki a várandósság tényéről, az abortusz pedig három különböző esetben engedélyezik: ha a terhes nő erőszak áldozata, a magzat súlyos egészségromlása, illetve ha a várandós nő életében a gyermekvállalás jelentős anyagi, lelki, testi megterhelést jelentene. Utóbbi indok választása esetén a Családvédelmi Szolgálatnál kell kétszer megjelennie a terhes nőnek, ahol védőnő tájékoztatja őt az abortusz folyamatáról. A lehetséges örökbe adásról, fogamzásgátló módszerekről. A terhes nő itt még megváltoztathatja döntését.

Az abortuszért meghatározott összeget kell fizetni abban az esetben, ha annak okaként a súlyos lelki megrázkódtatást jelölik meg. Maga a művi terhességmegszakítás a várandósság 12. hetéig végezhető el, ettől eltérni csak rendkívüli esetekben lehet. Magyarországon a vákuumaspirációs módszert alkalmazzák, ami viszonylag kíméletes eljárásnak számít: kitágítják a méhszájat, majd a méhüreg tartalmát kiszippantják. Az abortusz altatásban történik, komplikációmentes esetben még aznap el lehet hagyni a kórházat. Az eljárásnak ritkán lehetnek következményei a következő, esetleg tervezett terhesség során, vagy ha nem sikerült a méhüreget maradéktalanul kiüríteni, esetleg később meddőség alakulhat ki a szövődményekből. A terhességmegszakítás során a terhes nő fájdalmat nem érez, a művelet után vérzés előfordulhat, a szexuális élet és kádfürdőzés a fertőzésveszély miatt 3-4 hétig szigorúan tilos.

Az abortuszt jól át kell gondolni

A beavatkozás hatásai – kitekintés

Az abortusz testileg és lelkileg is nagyon megterhelő orvosi beavatkozás a páciensnek. Sokan kérik terapeuta segítségét az abortusz után, mások maguk és a környezetük segítségével dolgozzák fel a történteket. Magyarországon, és szerte a világon az abortusz megítélése kétoldalú, az elvégezhetőségre vonatkozó törvények folyamatosan változnak napjainkban is (ld. USA-Alabama abortusztörvény). Magyarországon az abortusz legális orvosi beavatkozás, melynek száma évről évre csökken. 2000-ben még 59 ezer, míg 2017-ben már 29 ezer esetszám alatt volt a befejezett abortuszok száma. A művi terhességmegszakítás átélése ellen még mindig a legjobb módszer a megfelelő fogamzásgátlás alkalmazása. A Rézgyöngy hormonmentes fogamzásgátló öt évig biztosít védelmet a nem kívánt terhesség ellen, egyszeri beavatkozást igényel, és több mint 99%-os biztonsággal véd a teherbeesés ellen, nem akadályozza a szexuális életet, és azért nagyon megbízható, mert nem igényli a használó közreműködését, felhelyezés után végzi a dolgát.

Rézgyöngy - abortusz helyett tartós megelőzés