A teherbeesés 40 felett még pár évtizeddel ez előtt kevésbé számított társadalmilag elfogadottnak, viszont ma már egyre több nő dönt úgy, hogy 40 évesen vagy idősebben szeretne kisbabát, legyen az első baba vagy a sokadik.

A nők egyre később vállalnak gyereket Európa-szerte. Ez alól Magyarország sem kivétel, ahol 2017-ben a nők átlagéletkora 28.0 volt az első gyerek születésekor. Ez a második és adott esetben a harmadik és azon felüli gyerek születését is későbbi időpontra tolja át.

Ennek oka lehet, hogy a nők később találnak párt, akivel belevágnának a családalapításba. Mivel egyre több a válás, a második vagy sokadik házasságban is esetenként szeretnének gyereket vállalni a nők az új párjukkal. A nők egyre jobban odafigyelnek az iskolázottságukra és a karrierjükre, hogy megfelelő anyagi biztonságot tudjanak teremteni a családalapításra. Sokan szeretnének először magukra és a párkapcsolatukra összpontosítani, mielőtt kisbabát vállalnának. Ezek mind kitolhatják a gyermekvállalási kedvet.

diplomás nő

Míg 2008-ban még csak 2009 nő szült 40 és 49 éves kora között. 2017-ben ez a szám ugyanebben a korosztályban már 4779 volt.

Ez nem csak a gyerekvállalás kitolódásának tudható be, hanem annak is, hogy társadalmilag egyre elfogadottabb, hogy egy nő 40 felett vállalja a sokadik, de akár az első gyermekét is. Szerencsére 2019-ben egyre egészségtudatosabbak a nők. Rendelkezésükre áll a szakirodalom mellett orvosi segítség, a reprodukciós centerek hozzáférhetősége, illetve a termékenységfokozó étrend-kiegészítők is, hogy nagyobb esélyekkel sikerüljön teherbe esniük.

Mit mondanak a tények?

Bár a társadalom változik, a nők a biológia szerint továbbra is a húszas éveikben a legtermékenyebbek. A termékenység 35 év fölött visszaesik, a természetes úton történő teherbeesés esélye ciklusonként 40 év felett pedig 5%-ra csökken. A 40 éves és idősebb kismamák veszélyeztetett terhesnek számítanak, így ha sikerül a teherbeesés, sűrűbben kell látogatni a nőgyógyászt. Javasolt különböző vizsgálatok elvégzése is, mert ebben a korban kihordott kisbabáknál magasabb az esély a rendelleneségekre, például nő a Down-szindróma kialakulásának a veszélye, illetve nagyobb esélyekkel fog koraszüléssel vagy vetéléssel végződni a terhesség.

Ezért fontos, hogy amennyiben 40 évesnél idősebb vagy és szeretnél kisbabát, ha 6 hónap alatt nem sikerül a teherbeesés, látogass el a nőgyógyászodhoz konzultálni és kivizsgáltatni magadat. Amennyiben a párod elmúlt 40, neki is érdemes pár hónapnyi sikertelen próbálkozás után felkeresni egy szakorvost. Gyakori tévhit ugyanis, hogy a férfiak termékenysége nem változik. A tények azt mutatják, hogy a férfiak spermaszáma, mozgékonysága és morfológiája is romlik, ahogy idősödnek. A férfiaknál azonban erről 40-45 éves koruk után beszélhetünk.

Van remény?

Bár a teherbeesés 40 felett nehezebb, mint a húszas vagy még akár a harmincas éveidben, a jó hír az, hogy te és a párod is tehettek érte, hogy növeljétek a teherbeesés esélyét. Az egyik előző cikkünkben arról beszéltünk, hogy a párod mit tehet a saját termékenysége növeléséért, például relaxáljon, kerülje a termékenységre káros dolgokat, mint a dohányzást és az egészséges táplálkozás mellett szedjen antioxidánsokban gazdag étrend-kiegészítőt.

Ami téged illet, ez rád is igaz: A káros szenvedélyeket neked is illik feladni a termékenységed növelése érdekében.

Mit tehetsz még?

Az oxidatív stressz egy gyakori oka a meddőség kialakulásának, ezért fontos, hogy kerüld a kialakulásához vezető tényezőket.

Próbálj meg relaxálni! Gondolkozz el, mi az, amitől nyugodtnak és gondtalannak érzed magad és próbálj erre fókuszálni: Vegyél egy habfürdőt, nézz meg egy filmet, menj el kirándulni, csinálj olyat, ami boldoggá tesz!

bathMozogj! A mozgás a te egészségedre is jótékony hatással lehet. A rendszeres, kisebb intenzitású testmozgás azonban jótékony hatással lehet a termékenységedre. A sporttal levezetheted a stresszt. A stressz pedig egyik oka lehet a meddőségnek. A túlsúlyos nőknél gyakrabban figyeltek meg termékenységi problémákat és rendellenességgel született csecsemőket, mint a normál testalkatúaknál. A rendszeres, közepes intenzitású testmozgással viszont a felesleges kilóktól is megszabadulhatsz.  A mozgás endorfint termel, így a sport a közérzetedre is hatással van, egy boldog nő pedig általában nyugodtabb, stresszmentesen pedig nagyobb esélyekkel sikerül teherbeesned.

Táplálkozz egészségesen! A vitaminokban és antioxidánsokban gazdag étrend már a terhesség előtt felkészíti a szervezetedet, hogy fogantatás után a kisbabád egészségesen fejlődjön. Lehet, hogy még nem is tudod, hogy terhes vagy, de a kisbabádnak a terhesség első pillanatától szüksége van bizonyos vitaminokra és antioxidánsokra a megfelelő fejlődés érdekében. Ezért is fontos, hogy már a teherbeesés előtt gondoskodj ezekről a vitaminokról. A folsav különösen fontos a magzat gerincének és agyának fejlődésében, folsav hiány következtében például magasabb az esélye a nyitott gerinccel született csecsemőknek.

Szedj étrend-kiegészítőt! A szükséges vitaminokat és antioxidánsokat a megfelelő táplálkozás mellett étrend-kiegészítővel is a szervezetbe lehet juttatni. A Conceptio®-ban lévő természetes termékenységnövelő vitaminok és antioxidánsok az első naptól segítenek titeket pároddal, hogy nagyobb esélyekkel sikerüljön a teherbeesés 40 felett is. Conceptio Termékenységi vitamincsomag Női/Férfi

 

 

 

 

 

 

Forrás: 1 2 3 4 5 6 7