Lehet, hogy Te is ebben szenvedsz?

A Policisztás Ovárium Szindróma (PCOS – „petefészek sok cisztával”) egy rendkívül összetett betegség, mely sajnos majdnem minden ötödik nő életét keseríti meg. A teherbeesési nehézségekkel küzdő hölgyek majdnem harmadánál is ez a szindróma áll a háttérben. Manapság tehát ez már egy igazi népbetegségnek számít, mindezek ellenére sokan egyáltalán nem hallottak még erről a betegségről. Sokan azt sem tudják, hogy ebben a betegségben szenvednek a tünetek sokféleségéből adódóan, valamint az orvosoknak is nehézséget okozhat a diagnosztizálás.

Cikkünkkel szeretnénk felhívni a figyelmet erre a betegségre, és összefoglalni, hogy pontosan mit értünk PCOS alatt, mik a tünetei és milyen enyhítési, illetve kezelési lehetőségek léteznek.

Mi is a PCOS?

A rendellenesség kialakulásának oka legtöbbször hormonális-, illetve komplex anyagcsere zavarra vezethető vissza. A szindróma neve az egyik tünetre, a petefészek (ovárium) elváltozására (policisztás) utal. A petefészekben tehát ciszták keletkeznek, melyekből általában sok apró méretű, ritkán viszont 1-1 nagyobb méretű is van. A petesejtek, el nem érve a teljes érést, nem tudnak kijutni a tüszőkből, így nem történik peteérés. Ebből következik, hogy a tünetei közé tartozik az ovuláció hiánya, szabálytalan vagy rendellenes vérzés és végső soron sajnos a meddőség. 

Amellett, hogy elmarad a peteérés, a szervezetben jelentősen megnő a férfi nemi hormonok, jellemzően a tesztoszteron szintje is. A tesztoszteron alapból is megtalálható valamilyen mértékben a nőknél, viszont PCOS esetén túlsúlyba kerül, ezzel számos kellemetlen fizikai tünetet előidézve.

Tünetek

Fontos újra leszögezni, hogy ez a betegség rendkívül összetett, számos tünete van. Nagyon eltérő viszont az, hogy ezek közül kinél mely tünetek jelentkeznek. Nem minden tünet jelentkezik ugyanis minden betegnél, illetve van, aki lényegében egyiket sem tapasztalja. De most lássuk a jellemző tüneteket:

  • Ciszták a petefészekben
  • Magas tesztoszteron-szint
  • Hajhullás, hajszálak elvékonyodása
  • Problémás, zsíros arcbőr, pattanások, akné
  • Fokozott szőrnövekedés
  • Súlyproblémák, hízás vagy hirtelen fogyás
  • Rendszertelen vagy teljesen kimaradó vérzés
  • Ovuláció elmaradása
  • Teherbeesési nehézségek, meddőség
  • Emelkedett inzulin-szint a vérben, inzulinrezisztencia

 

PCOS tünetei

Forrás: EverydayHealth

Diagnosztizálás

A fiataloknál bizonyos tüneteket sokszor ráfognak a serdülőkorra, ezért nekik akár évekbe telhet, mire rájönnek, hogy valójában más okozza a problémás bőrt vagy a fokozott szőrösödést. Sajnos a diagnosztizálás egyébként sem könnyű, nincs ugyanis egyetlen teszt vagy vizsgálat, amiből azonnal kiderülhet. Szükséges elmenni egyrészt vérvételre, terheléses vércukorvizsgálatra (OGTT, inzulinnal) és alhasi/hüvelyi ultrahangra. Ha a PCOS gyanúja fennáll, érdemes lehet kivizsgáltatni az inzulinrezisztenciát és a pajzsmirigy működését is, ugyanis ezek a betegségek sokszor együtt járnak, így kezelni is együttesen, összhangban kell őket.

A laborvizsgálatnál ezeket kérd, és lehetőleg a ciklus 3.-5. napján csináltasd meg:

  • ösztradiol
  • tesztoszteron
  • progeszteron
  • FSH
  • LH
  • prolaktin
  • D-vitamin
  • Pajzsmirigy hormonok (TSH, ft3, ft4, aTPO)

Kezedben a leletekkel az orvosod már tudni fogja, hogy nálad mi a helyzet. Ha az ultrahangon apró kis petefészekciszták látszódnak, a terheléses vércukorvizsgálat eredményei nem megfelelőek, magas a tesztoszteron-szint és nincs ovuláció, akkor az orvos valószínűleg PCOS-t és inzulinrezisztenciát fog diagnosztizálni.

Enyhítési, kezelési lehetőségek

Sajnos a szindróma jelenleg még nem gyógyítható, tehát az egész életen át elkíséri a beteget. A tüneteket viszont szépen lehet enyhíteni vagy akár megszüntetni.

Életmódváltás

Az egyik módszer, amit minden betegnek javasolnak, az a teljes életmódváltás, melybe beletartozik az étrend és a testmozgás is. Alapvetően el kell hagyni a cukrot és a fehér lisztet, illetve ezen kívül még számos dolog kerülendő. Ezen felül a 160 grammos szénhidrát diétát szokták javasolni, melynél oda kell figyelni a lassú és gyors felszívódású szénhidrátok arányára is, de a szükséges szénhidrát mennyisége egyénenként változhat. A szénhidrátok napi javasolt elosztása: reggeli 30g – tízórai 20g – ebéd 50g – uzsonna 20g – vacsora 40g. Az étkezésről bővebben itt nem írunk, mert az alapelveken kívül egyénfüggő, hogy kinek mi válik be. Több dedikált Facebook csoportból tudtok tájékozódni a javasolt ételekről, valamint érdemes lehet dietetikushoz is fordulni. A rendszeres sportolás pedig szinte ugyanolyan fontos, mint a diéta tartása – legalább heti 2-3 alkalommal, alkalmanként lehetőleg 1 órát.

PCOS életmódváltás - sportolás és diéta

Gyógyszeres kezelés

Ha az életmódváltás mellett nem javulnak megfelelően az értékek és nem enyhülnek a tünetek, vagy valakinek eleve elég súlyos a PCOS, akkor gyógyszeres kezelést is el lehet indítani. Általában metformin hatóanyagú, inzulinérzékenyítő gyógyszert írnak fel, mellyel kezelhető az inzulinrezisztencia, egyensúlyba hozhatók a férfihormonok, illetve elősegíthető a peteérés. Emellett hormonális fogamzásgátló tabletta szedése is lehetséges (azoknál, akik nem akarnak teherbeesni), hogy enyhítsenek bizonyos tüneteket (problémás arcbőr, rendszertelen menzesz). Ezen kívül pedig bizonyos étrendkiegészítők, vitaminok szedése is ajánlott lehet, például: D-vitamin, Szelén, Vas, Mio-inozitol, Folsav.

 

Reméljük, hogy hasznosnak találtad a PCOS betegségről szóló összefoglalónkat. Ha úgy gondolod, hogy talán Te is ebben szenvedsz, mindenképpen kérj segítséget egy endokrinológus szakembertől, és ne hagyd, hogy komolyabbra forduljon a betegség!

Olvasd el a többi női egészséggel kapcsolatos cikkünket a BLOG menüpont alatt!

Forrás: ITT és ITT