DiamondLily SHOP

  • A VSL#3 egy erősen koncentrált étrend-kiegészítő, amely 450 milliárd, 8 különböző törzsből származó, fagyasztva szárított, élő tejsavbaktériumot és bifidobaktériumot tartalmaz tasakonként. Minden törzset külön-külön választottak ki, majd fagyasztva szárították őket, hogy túléljék a gyomor zord körülményeit; a belekbe érve pedig baktériumkolóniákat hozzanak létre. A VSL#3 étrend-kiegészítő fagyasztva szárított élő baktériumokat tartalmaz, melyek a bélben található baktériumegyensúly megteremtését segíthetik. Az emberi test több trillió baktériumnak ad otthont, jó és rossz baktériumnak egyaránt, melyek egy része az emésztőrendszerben található, és segítenek az ételek emésztésében, a bélrendszer egészségének fenntartásában. Az emésztés egy összetett folyamat, mely során az élelmiszer tápanyagokra bomlik, majd a véráramba kerülve szívódik fel és kerül testünk sejtjeihez. A szervezetben lévő baktériumok tehát alapvető funkciókat látnak el, így segítik túlélésünket. Keresse a patikákban!
  • A DiamondLily első speciális gyógyászati igényű csoportoknak szánt termékének folyadékcseppes változata, a DEKAfib A, D, E, K vitamin-komplexum cisztás fibrózissal élőknek végre elérhető már Magyarországon is a legkisebbek számára is! A DEKAfib egy olyan, zsírban oldódó vitaminokat (A, D, E, K) tartalmazó, speciális gyógyászati célra szánt tápszer melyet kifejezetten a CF-es páciensek szükségleteivel összhangban fejlesztettünk ki. Könnyen kezelhető és szedhető formátumával, megfelelő összetételével nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a cisztás fibrózissal élők napi vitaminszükséglete kellően le legyen fedve. Az "adek vitaminok" napi szükségletét számos különböző készítmény bevételéről mindössze napi 2db lágyzselatin kapszulával helyettesíti, az irányelvek alapján előírt mennyiségek változtatása nélkül. A termék nem tartalmaz semmilyen szükségtelen adalékanyagot, allergént. A csomagolásban 7ml folyadék található. A napi adagolásáról bővebben az oldalon olvashat, illetve a csomagoláson. További információkért kérjük olvassa el a termék tájékoztatóját, illetve weboldalunkat www.dekafib.com/hu
  • Akció

    Alkapure

    5 250 Ft (ÁFA az árban)
    A savas ételek és italok fogyasztása megemelheti a vizelet savasságát, ezzel pedig kimondottan kellemetlen tüneteket okozhat. A túlzottan savas vizelet tünete lehet, ha ég, csíp, fáj vagy zavaró, „savas érzetű” a vizelés. Az Alkapure egy kalcium-glicerofoszfátot tartalmazó étrend-kiegészítő, melyet teljes egészében természetes összetevőkből alkottuk meg.
  • URIFECT 3 az 1-ben élőflórás készítmény

    5 490 Ft (ÁFA az árban)
    Az URIFECT egy 3-az-1-ben, könnyen, szájon át szedhető étrend-kiegészítő, amely D-mannózt, tőzegáfonyát és lactobacillus paracasei (LPC-S01, 12 milliárd CFU) baktériumtörzset tartalmaz. A Lactobacillus paracasei baktériumtörzs alkotóeleme és aktív résztvevője számos mikrobiomnak a bolygónkon. Többek között előfordul a tejben, növényekben, az ételeink egy részében, illetve az emberi és állati emésztőrendszerben, valamint a húgyutakban és a hüvelyflórában is. Nem véletlenül számos kutatás vizsgálja a lactobacillus paracasei törzsek szerepét a nőgyógyászat és urológia területén. Ebből az egészséges flórából izolált baktériumtörzsből 12 milliárd CFU-t tartalmaz adagonként az URIFECT. Az URIFECT szájon át szedhető formában tartalmaz lactobacillus paracasei LPC-S01-t, igen nagy csíraszámban, adagonként 12 milliárd kolóniaképző egységnyi lactobacillust tartalmaz, fontos, hogy ezt a mennysiéget a gyártó garantálja még a lejárati idő végén is! A helyi alkalmazású élőflórát tartalmazó megoldásokkal szemben ma már számos tudományos publikáció inkább a szájon át szedhető megoldásokra fókuszál, azok könnyebb alkalmazhatósága miatt is. A hazánkban is ismert és széleskörben alkalmazott D-mannóz szintén egy olyan alkotóelem, mely sok kutatás alapjaként szolgál, valójában egy olyan monoszacharid, ami főként gyümölcsökben fordul elő, de a szervezet maga is tudja szintetizálni, de csak kis mennyiségben. A vörösáfonya, vagy tőzegáfonya szintén egy széles körben ismert és alkalmazott összetevő világszerte és hazánkban is. Az étrend-kiegészítőkben a magas proantocianidin tartalma miatt alkalmazzák, mely az URIFECT esetében rendkívül magas, 36mg adagonként. A proantocianidek (PACs) szerepét számos szempontból vizsgálják világszerte, melyről többet olvashat itt. Adagolás akut probléma esetén: 1, max. 2 tasak / nap, 5-10 napon keresztül Adagolás megelőzés esetén: 1 tasak / nap, 10 egymást követő napon keresztül, vagy 1 tasak / nap minden 2. napon
  • Síkosítógél

    5 990 Ft (ÁFA az árban)
    Az Intimina Síkosítógél egy aloe verával gazdagított, vízalapú síkosító gél, ami támogatja a testünk természetes nedvességét. Glicerin- és parabénmentes, a természetes pH-értékünkhöz igazítva. A vízben oldódó hüvelysíkosító formulája olajmentes, nem hagy foltot, nem ragad, és segít azonnal visszaállítani a természetes állapotodat, amikor a legjobban szükséged van rá. A nők életük során legalább egy ponton tapasztalnak kényelmetlenséget hüvelyszárazság miatt. Függetlenül attól, hogy ez a terhesség okozta hormonális változásoktól, a menopauza előtti ösztrogéncsökkenésétől, vagy  a nőket körbevevő környezettől alakul ki, a hüvelyszárazság sok kényelmetlenséget tud okozni ezen az érzékeny területen. Egy természetes síkosítózselé alkalmazása viszont sokat segíthet ezen a problémán.
  • Intimeszköz-tisztító

    5 990 Ft (ÁFA az árban)
    Intimeszköz-tisztító

    Az Intimeszköz-tisztító egy alkoholmentes spray az olyan intim eszközök tisztításához, mint például a KegelSmart™ személyi edző, vagy a Laselle™ medencefenék erősítő súlyok.  Eltávolítja a felszíni szennyeződéseket 5 másodpercen belül, hogy teljes magabiztosággal és kényelemmel élvezhesse az intim eszközeit.

    • Alkoholmentes
    • pH-egyensúlyozott
    • A bőrírritáció és a szárazság ellen fejlesztett
    • Aktív összetevőivel hatékonyan tisztít és fertőtlenít 5 másodperc alatt
    • Szilikomentes
    • Használható mindegyik INTIMINA termékkel, és más szilikon, gumi vagy latex termékkel
    A női intim területek érzékeny természetének megértésével az Intimina úgy fejlesztette ki a pH-egyensúlyozott Intimeszköz tisztítót, hogy kíméletlen legyen a kórokozókkal és baktériumokkal. Közben viszont elég gyengéd, hogy használható legyen az intim eszközökön használat előtt és után is!
  • DEKAfib – A, D, E, K vitamin-komplexum cisztás fibrózissal élőknek

    6 590 Ft (ÁFA az árban)
    A DiamondLily első speciális gyógyászati igényű csoportoknak szánt terméke, a DEKAfib A, D, E, K vitamin-komplexum cisztás fibrózissal élőknek végre elérhető már Magyarországon is! A DEKAfib egy olyan, zsírban oldódó vitaminokat (A, D, E, K) tartalmazó, speciális gyógyászati célra szánt tápszer melyet kifejezetten a CF-es páciensek szükségleteivel összhangban fejlesztettünk ki. Könnyen kezelhető és szedhető formátumával, megfelelő összetételével nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a cisztás fibrózissal élők napi vitaminszükséglete kellően le legyen fedve. Az "adek vitaminok" napi szükségletét számos különböző készítmény bevételéről mindössze napi 2db lágyzselatin kapszulával helyettesíti, az irányelvek alapján előírt mennyiségek változtatása nélkül. A termék nem tartalmaz semmilyen szükségtelen adalékanyagot, allergént. A csomagolásban 60 db lágyzselatin kapszula található. A napi adagolása 1-2 db, életkortól és életviteltől függően. További információkért kérjük olvassa el a termék tájékoztatóját, illetve weboldalunkat www.dekafib.com/hu
  • Laselle™ 48 g hüvelysúly - Erős ellenállást biztosít

    A Laselle™ 48 g tökéletes azoknak, akiknek már több tapasztalatuk van a súlyokkal történő edzéssel és azoknak, akik szeretnék fokozni az izmokkal szembeni ellenállást a Kegel torna során. Az apró súlyozott eszközzel rendkívül egyszerűen és hatékony módon lehet a medencefenéki izmokat erősíteni. Kortól függetlenül minden nőnek elengedhetetlen ezeknek az izmoknak a karbantartása és erősítése a megfelelő intim egészség érdekében.

    A medencefenéki izmok erősítése

    A medencefenék izmaival kapcsolatos rendellenességek növekvő számának kezelésére, a medencefenék izmainak erősítése céljából a Laselle™ hüvelysúly segítségével ellenállási gyakorlatokat lehet végezni. Segítségével könnyedén elsajátítható a helyes emelés-szorítás módszer. A gömb alakú eszköz belsejében található súly mozgás hatására forogni és mozgolódni kezd, és enyhe rezgéseket bocsájt ki. Ennek köszönhetően megerősítést ad az eszköz megfelelő elhelyezkedéséről is. A hüvelyi súly tehát nagyszerű intenzitást ad az intim torna, a gátizomtorna és a Kegel gyakorlatokhoz. Sima felületű, orvosi szilikonból készül, a higiénia érdekében pedig teljes mértékben vízálló.

    Több súlyban is elérhető

    A   Laselle™ hüvelygolyók még két különböző súlyban érhetőek el:
    • 28 g - Enyhe ellenállást biztosít
    • 38 g - Közepes ellenállást biztosít
    A súlyok külön-külön, illetve egymással összekapcsolva 6 különböző kombinációban is használhatók. Csak válassza ki a képességeinek megfelelő  súlyt  vagy  súlykombinációt, amivel teljes mértékben testre szabott edzést folytathat, és gyorsan erősítheti izmait. A Laselle hüvelygolyók átmérője: 36 mm

    AZ INTIMINA TERMÉKEK PROSPEKTUSA IDE KATTINTVA LETÖLTHETŐ (PDF).

    A Laselle™ tisztításához válaszd a kifejezetten erre a célra kifejlesztett alkoholmentes intimeszköz-tisztító sprayt! A maximálisan kényelmes használat érdekében pedig használj egy víz alapú síkosító gélt is! A Laselle™ súlyozott erősítő eszköz használata nem javasolt terhesség alatt és a szülés utáni korai regenerációs fázisban.
  • Laselle™ hüvelysúly – 38g

    8 790 Ft (ÁFA az árban)

    Laselle™ 38g hüvelysúly - Közepes ellenállást biztosít

    A 38 grammos Laselle™ optimális azoknak, akiknek már van tapasztalatuk a súlyok nélküli medencefenék edzéssel. Az apró eszközzel rendkívül egyszerűen és hatékonyan lehet a medencefenéki izmokat erősíteni. Ideális minden nőnek, az életük minden szakaszában, az intim egészség fenntartása érdekében.

    A medencefenék erősítése

    A Laselle™ hüvelysúly segítségével ellenállási gyakorlatokat lehet végezni. Könnyen elsajátítható vele a helyes emelés-szorítás módszer. Az eszköz belsejében található apró súly mozgás hatására forogni és mozgolódni kezd, és enyhe rezgéseket bocsájt ki. Ennek köszönhetően nem csak ellenállást biztosít, hanem megerősítést ad az eszköz megfelelő elhelyezkedéséről is. A súlyozott edző eszköz tehát nagyszerű intenzitást ad az intim torna, a gátizomtorna és a Kegel gyakorlatokhoz. Sima felületű, orvosi szilikonból készül, és a megfelelő higiénia érdekében teljesen vízálló.

    Több súly variációban is kapható

    A   Laselle™ hüvelygolyók még két különböző súlyban érhetőek el:
    • 28 g - Enyhe ellenállást biztosít
    • 48 g - Erős ellenállást biztosít
    A súlyok külön-külön, illetve egymással összekapcsolva 6  különböző kombinációban is használhatók. Csak válassza ki a képességeinek megfelelő súlyt  vagy súlykombinációt, amivel teljes mértékben testre szabott edzést folytathat, és gyorsan erősítheti izmait. A Laselle hüvelygolyók átmérője: 36 mm

    AZ INTIMINA TERMÉKEK PROSPEKTUSA IDE KATTINTVA LETÖLTHETŐ (PDF).

    A Laselle™ tisztításához válaszd a kifejezetten erre a célra kifejlesztett alkoholmentes intimeszköz-tisztító sprayt! A maximálisan kényelmes használat érdekében pedig használj egy víz alapú síkosító gélt is! A Laselle™ súlyozott erősítő eszköz használata nem javasolt terhesség alatt és a szülés utáni korai regenerációs fázisban.
  • Laselle™ hüvelysúly – 28g

    8 790 Ft (ÁFA az árban)

    Laselle™ 28g hüvelysúly - Enyhe ellenállást biztosít

    A Laselle™ 28 g optimális azoknak a nőknek, akik még csak most ismerkednek a medencefenék izmait érintő intim tornával, vagy akik gyengébb medencefenéki izmokkal rendelkeznek. Az apró hüvelyi eszközzel nagyon egyszerűen és hatékonyan lehet a medencefenéki izmokat erősíteni. A medencefeneket érintő gyakorlatok ideálisak minden nőnek, az életük minden szakaszában, az intim egészség fenntartása érdekében.

    A medencefenék erősítése

    A Laselle™ hüvelysúly segítségével ellenállási gyakorlatokat lehet végezni. Könnyen elsajátítható vele a helyes emelés-szorítás módszer. Az eszköz belsejében található apró súly mozgás hatására forogni és mozgolódni kezd, és enyhe rezgéseket bocsájt ki. Ennek köszönhetően nem csak ellenállást biztosít, hanem megerősítést ad az eszköz megfelelő elhelyezkedéséről is. A súlyozott edző eszköz tehát nagyszerű intenzitást ad az intim torna, a gátizomtorna és a Kegel gyakorlatokhoz. Az eszköz sima felületű, test-barát, orvosi szilikonból készül, és teljesen vízálló.

    Több súlyban is elérhető

    A   Laselle™  erősítő eszköz még két különböző súlyban érhető el:
    • 38 g - Közepes ellenállást biztosít
    • 48 g - Erős ellenállást biztosít
    A súlyok külön-külön,  illetve egymással  összekapcsolva  6  különböző  kombinációban  is  használhatók.  Csak válassza  ki  a  képességeinek  megfelelő  súlyt  vagy  súlykombinációt, amivel teljes mértékben testre szabott edzést folytathat, és gyorsan erősítheti izmait. A Laselle hüvelygolyók átmérője: 36 mm

    AZ INTIMINA TERMÉKEK PROSPEKTUSA IDE KATTINTVA LETÖLTHETŐ (PDF).

    A Laselle™ tisztításához válaszd a kifejezetten erre a célra kifejlesztett alkoholmentes intimeszköz-tisztító sprayt! A maximálisan kényelmes használat érdekében pedig használj egy víz alapú síkosító gélt is! A Laselle™ súlyozott erősítő eszköz használata nem javasolt terhesség alatt és a szülés utáni korai regenerációs fázisban.
  • Akció

    PAVIRONA

    9 190 Ft (ÁFA az árban)
    A PAVIRONA egy olyan étrend-kiegészítő, amely antivirális célzásával támogathatja az immunrendszer hatékony működését. A PAVIRONA 100%-ban gyógynövényalapú összetételét tudományos kutatásoknak alávetve bizonyosodott be, hogy az valóban hatékony például a HPV által okozott szemölcsök gyorsabb felszívódásának elősegítésében. Használatával könnyebb ezeknek a kellemetlen, HPV által okozott elváltozásoknak a legyőzése. Fontos, hogy akkor is ügyeljünk testünk megfelelő immunműködésére, amikor olyan kihívásokkal küzdünk, mint például a HPV által okozott fertőzés - éppen ezért lépjünk fel időben, hogy elkerüljük a komolyabb komplikációkat! A megfelelő hatékonyság eléréséhez a gyártó legalább három hónapig tartó kúrát javasol. "Az egészség az első!" - halljuk sokszor a mindennapokban, de vajon mindent megteszünk a testi-lelki harmónia megteremtéséért? Mit teszünk az immunrendszerünk erősítéséért? Hogyan próbálunk segíteni a szervezetünk vírusokkal szembeni ellenállóképességén? Mi történik, ha régóta HPV-fertőzéssel küzdünk? Nagyon fontos, hogy szervezetünk számára megteremtsük a komfortot, melyben a leginkább fel tudja venni a harcot a káros környezeti hatások ellen. Stressz, rohanás, egyoldalú táplálkozás, hirtelen bekapott péksütemények, dohányzás - ezen szokásaink mind az ellen dolgoznak, hogy megőrizzük a jóllétünket. Törekedjünk a harmóniára, tegyünk meg mindent azért, hogy minél tovább jól érezhessük magunkat a bőrünkben! A modern élet diktálta ritmusban kevés időnk és esélyünk van a megfelelő tápanyagokat bevinni a szervezetünkbe annak érdekében, hogy immunrendszerünk megfelelő támogatást kapjon. A PAVIRONA 3 hónapos szedése hozzájárulhat a kiegyensúlyozott, jó közérzethez, megkönnyítve a mindennapos életvitelünket, összetételével segít az immunrendszerünk egyensúlyban tartásában és a HPV okozta tünetek visszaszorításában.
  • Lily Cup™ ONE menstruációs kehely

    10 890 Ft (ÁFA az árban)

    Valentin-napi meglepetés - Most minden Intimina menstruációs kehely mellé ajándék rózsa fürdőszappanokat küldünk!

    A tökéletes kezdő kehely. Apró, kényelmes, kompakt. A Lily Cup One kifejezetten azon lányok és nők számára lett tervezve, akik most ismerkednek a menstruációs kehellyel. Rendkívül puha, kényelmes, hipoallergén orvosi szilikonból készül, és egyedi formájának köszönhetően nagyon egyszerű használni! Stabil peremmel és eltávolító hurokkal rendelkezik a maximális nyugalomért és biztonságért. Hozd ki a maximumot a menstruációs kelyhedből ezzel az egyedi dizájnnal: teljesen laposra összecsukható, hogy bárhová magaddal vihesd a táskádban a hozzá tartozó kisméretű tartóban. A Lily Cup One új utakat nyit a menstruáció terén: a folyadékot nem felszívja, hanem összegyűjti, ezáltal nem okoz olyan száraz érzetet, mint a tamponhasználat, ezenkívül pedig szagmentes is. A Lily Cup One kisméretű és formája tökéletesen illeszkedik a női test adottságaihoz a maximális kényelem érdekében. Egy kehely akár 2 évig is használható, így nem csak rengeteg pénzt spórolsz meg, hanem a környezetet is kíméled! A menstruációs kehely tisztításához válaszd a kifejezetten erre a célra kifejlesztett alkoholmentes intimeszköz-tisztító sprayt! A Lily Cup One egy méretben érhető el. A gyengébb és az erős vérzéshez is megfelelő. A csomag tartalma: kehely, utazó tartó, leírás A kehely mérete: 47 mm x 39 mm x 39 mm

    AZ INTIMINA TERMÉKEK PROSPEKTUSA IDE KATTINTVA LETÖLTHETŐ (PDF).

Cím